Üdv!:)
Ma egész nap zuhogott az eső. Nem szeretem a szürkeséget ilyenkor. Nem szeretem, hogy nem lehet sárga nadrágban járni. Az viszont jó, hogy van lehetőségem eltakarni a ruhákkal, amit nem szeretek magamon, jó melegen beburkolózok egy-egy kedvenc kendővel, és feldobom az egészet pár karkötővel meg nyaklánccal. Érdekes, hogy minden kis dolgomról valami eszembe jut. Mindenhez kötődik valami élmény. Az eső, az nekem február 25, este, amikor elmentünk a Törökmézbe Drágámmal vízipipázni. Haza felé buszoztunk, szemerkélt az eső. Átkarolt, a vicces "nyújtózzunk egyet" technikával :) Megfogta a kezemet. Ami most már természetes, sőt, alap követelmény, de jó érzés, amikor így elmerengek az első dolgokon. Ahogy Valakihez egyre közelebb kerülsz. Beszélgetések. Egy-egy elejtett kis szó sokat jelenthet már, aztán véletlen egymáshoz érés, pillantás, első kézfogás. Aztán amikor elénk értünk az elköszönés. Megyek. Oké. Megöleltem, nem is tudom, miért. Magához szorított és nem engedett :). Homályos minden, mégis mindenre emlékszem. Tudtam, hogy én ezt meg fogom szokni, hogy ez lesz most már a TÉNY. Vele leszek. Tudtam, ahogy rám nézett, valahol tudat alatt. Néztük egymást a sötét félhomályban. Egyikünk sem akart vagy mert semmit és mégis első csók lett :) Két hosszú, kalandos év ismertettség után ez lett. Egy éve, karácsony-körül már majdnem így alakult, de az még korai lett volna. Így volt jó. Minden. A veszekedések, amiből tudom, hogy fontosak vagyunk és hülyék és megtanultuk kezelni egymást. Egy pillanatból lehet tudni, ha valamelyikőnk ideges :)... Sőt, minden gondolatot.
Az eső végül is megnyugtat. Nézni, ahogy kirajzolódik minden csepp a pocsolyákban. Szép. Ha melegebb lenne, azt tehetném, mint nyáron. Esernyő nélkül közlekedni és élvezni a vizet, és ahogy begöndörödik még jobban a hajam a nedvességtől...:)
A nyári szakítás... Egy- másfél hónap tömény kín. Vegetatív állapot. És túléltem. Túléltük. Tanultunk.
Klisé. Mint minden, amit ismerünk. Klisé az egész, mert már történt ilyen mással is eléggé sokszor. Mindennapos dolog ez, mégis mindenki úgy érzi, hogy ez csak neki fáj. Ez csak neki ekkora boldogság. Soha, senki ilyet még nem érzett. Az lehetetlen, hogy egy érzésből több legyen. Olyan nincs, hogy a csaj a buszmegállóban, szőkített hajjal ugyan úgy kínlódik minden nap, hogy mi lesz vele? Nem, Ő nem, bizonyosan nem, hiszen olyan jó a sminkje, meg olyan kis rendezettnek tűnik... Sőt, az évfolyamról az a szép zöld szemű srác se lehet valakibe titokban szerelmes, hiszen Ő fiú, róla köztudott, hogy "szoknyavadász"...
Ki érti ezt?:) Gondolkodjunk el. Állva valahol, nézve az embereket, akik rohannak ide-oda "csak ezt a buszt érjem el, áá" és megvan a saját életük, amiért megtesznek annyit amennyit Éreznek, -még Neki is boltba kell menni, a suliba a gyerekért, -és még Neki is el kell intéznie a hitellel pár dolgot, mert jön a végrehajtó, -Ő meg retteg, hogy a kórházban hogy van az édesanyja, aki agyvérzést kapott... -És az az agyvérzéses anya fél, hogy elveszít mindent, pedig már pont nyugodt volt az élete...
Ma (feltűnően?!) kevesebbet ettem. Anya észrevette. Reggeli: egy joghurt műzlivel, 1 alma. Ebéd: 1.5dl paradicsomleves, máj baconszalonnába göngyölve(kb 2-3 evőkanálra ráfért) meg 3-4 evőkanál natúr rizs. Vacsora: egy szelet fehér kenyér, 2 vékony parizerszeletke, egy toast sajt és fél paradicsom. Brr. Kéne tornázni!:) Ha sikerült, leírom holnap!:)
+ Napi ZENE